A Dr. Dog Vitaminnál elkötelezettek vagyunk a közösségi felelősségvállalás iránt, különösen az állatvédelem területén. Hisszük, hogy minden állat, így minden kutya is megérdemli a boldog és egészséges életet. Ez a meggyőződés számunkra egy olyan értékrendszer, amely minden tevékenységünket áthatja.
Támogatunk minden olyan elgondolást és tevékenységet, amely az állatok számára biztosítja az alapvető jogokat, megteremti és gazdagítja életkörülményeiket, valamint a jövő számára fenntarthatóvá teszi az ember és az élővilág harmonikus együttélését. Számunkra az állatvédelem nem csupán nemes cél, hanem konkrét cselekvést igénylő társadalmi kötelezettség.
Munkánkban kiemelt szerepet kap a holisztikus szemlélet, a tudományos adatok felelős és ésszerű gyakorlati alkalmazása. Minden lehetséges módon együttműködésre törekszünk az állatok jólétével foglalkozó szervezetekkel, állatorvosokkal, állatvédőkkel és állattenyésztő szakemberekkel. Meggyőződésünk, hogy csak a különböző területek szakértőinek összefogásával érhetjük el azt a minőséget, amely valóban szolgálja négylábú barátaink érdekeit.
Nyitottak vagyunk minden építő és előremutató vitára, gondolatcserére és párbeszédre, valamint támogatunk minden oktató, nevelő, tudományos és karitatív tevékenységet, amely az állatok jólétének előmozdítását szolgálja. Különösen fontosnak tartjuk azokat a létfontosságú kérdéseket, mint a születésszabályozás az állatvilágban a nem kívánt szaporulat megelőzése érdekében.
Külön figyelmet fordítunk az állatok – különösen a kutyák – egészségének megóvásával és a betegségek megelőzésével kapcsolatos tudományos ismeretek és módszerek terjesztésére. Kulcsfontosságúnak tartjuk olyan kérdések napirenden tartását, mint az egészséges táplálás, egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, védőoltások, paraziták elleni védekezés.
Hiszünk abban, hogy a megelőzés minden esetben jobb, mint az utólagos gyógyítás. Ezért termékeink fejlesztésénél mindig a hosszú távú egészségmegőrzést helyezzük előtérbe, olyan összetevőket alkalmazva, amelyek tudományosan igazolt módon járulnak hozzá a kutyák optimális egészségi állapotának fenntartásához.
Keressük azokat a szakembereket, szervezeteket és magánszemélyeket, akik osztoznak értékeinkben és céljainkban. Legyen szó állatorvosokról, kutatókról, állatvédő szervezetekről vagy felelős tenyésztőkről, nyitottak vagyunk minden olyan együttműködési lehetőségre, amely az állatok jólétének előmozdítását szolgálja.
Hiszünk abban, hogy csak közös erővel, szakértői tudás megosztásával és felelős cselekvéssel teremthetjük meg azt a jövőt, amelyben minden kutya megkaphatja azt az egészséges és boldog életet, amelyet megérdemel. Ez a jövő nem utópia, hanem elérhető cél – ha mindannyian felelősséget vállalunk érte.

Dr. Király Péter
kisállatgyógyász szakállatorvos
Király Pet Kisállatrendelő és Patika
„Táplálékod az orvosságod!” mondta egykor Hippokratész, de a hiányos táplálkozás súlyos esetben kedvenceinknél is hiánybetegséghez vezethet. 35 éves állatorvosi pályafutásom során a kutyagazdik gyakran fordultak hozzám olyan emésztési zavarokokal, bőrproblémákkal, mozgásszervi és egyéb panaszokkal, melyek nagy része megfelelő táplálékkal megelőzhető lett volna. A hiányos táplálék kiegészítése a problémák megelőzésének legfőbb eszköze.
A Dr. Dog Vitamin termékcsalád hiánypótló vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket tartalmazó kiegészítő állateledel kutyáknak, mely az immunrendszer védelmétől, az emésztés és az ízületek támogatásán át, a bőr és szőrzet ápolásáig számos területen bizonyította jótékony hatását. A Dr. Dog Vitamin termékcsalád valamennyi tagja a XXI. század dietetikai elvárásainak megfelelően természetes antioxidánsokkal készült, gluténmentes, és nem tartalmaz mesterséges ízesítőt, színezéket valamint csirkehúst. Ráadásul az ízletes, puha vitaminfalatot nem kell letuszkolni kutyánk torkán, mivel a legtöbb kutya – a sajátjaimat is beleértve – egyszerűen rajong az ízéért. Idős kutyáimon és pácienseimen kipróbálva, már pár hetes kezelés után az ízületi problémák enyhülését, kiegyensúlyozott bélműködést és a szőrminőség javulását tapasztaltam, így meleg szívvel ajánlom minden kutyagazdinak a készítményt.
Dr. Király Péter
kisállatgyógyász szakállatorvos
Király Pet Kisállatrendelő és Patika

Multivitamin az EGÉSZSÉG,
IMMUNVÉDELEM és ANTI-AGING
támogatására kutyáknak.

Vitaminos ÍZÜLET KOMPLEX
az élénk mozgás és fizikai aktivitás
támogatására kutyáknak.

EMÉSZTÉS-OPTIMALIZÁLÓ,
bélflóra-stabilizáló pro- és
prebiotikum formula kutyáknak.

Vitaminos formula az ALLERGIÁRA
hajlamos, VISZKETŐ, ÉRZÉKENY bőr és
szőrzet támogatására kutyáknak.
Prémium vitaminfalatok kutyáknak, hogy több időt tölthessünk egészségben, boldogságban a négylábú családtagunkkal!

Prémium vitaminfalatok kutyáknak, hogy több időt tölthessünk egészségben, boldogságban a négylábú családtagunkkal!

A partnerség azon közös elkötelezettségünkre épül, hogy a kutyák számára a legmagasabb szintű gondoskodást és egészségügyi támogatást biztosítsuk.
A legfrissebb tudományos kutatások alapján a Dr. Dog Vitaminnál olyan komplex vitaminfalatokat fejlesztünk, amelyek nemcsak a kutyák egészségét és vitalitását támogatják, de összhangban vannak az állatvédelmi normákkal, a hazai és az Európai Unió által meghatározott kritériumokkal is.
Részt veszünk az állatvédelmi ismeretek terjesztésében, segítve a gazdikat abban, hogy felelős és tudatos döntéseket hozzanak kedvenceik egészségével kapcsolatban. Hiszünk abban, hogy felelős kutyatartás nemcsak a megfelelő vitaminokkal, hanem átfogó állatvédelmi szemlélettel elsajátításával is jár.
Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Kódexe számunkra is alapértéknek számít.